MKB Túrkeve - 1.nap

2010. július 10. - 18:30

Sziasztok!

Sikeresen végigharcoltuk a napot, 6 óra és mindössze 100 km megtétele után értunk vissza Túrkevére a célba. Már tegnap este lejöttünk, volt egy kis termálfürdőzés aztán igyekeztünk minél jobban rápihenni a mára, ez már az előző posztomban említett fegyelem része... sikerült! :) Kellemes hangulatban, győzelemre éhesen vágtunk neki a távnak miután rendőri felvezetéssel körbeautóztuk Túkeve városkáját. A meglepetés az volt, hogy ezúttal rengeteg ember volt az utcán, mosolyogtak, integettek, érdekeltük őket! :)

A másik fogadalmunk az volt, hogy megpróbálunk minél jobb taktikát összeállítani az elején és ahhoz minél jobban tartani magunkat. Itt ugye az a nehéz, hogy telesen össze-vissza vannak a pontok és van köztük nagy értékű Team Spirit és Offroad Speciál, ráadásul nem minden feladat van nyitva egész nap... Szóval komolyan meg kell tervezni az útvonalat nameg össze kell rakni az időtervet. Az eddigi versenyeinken voltak ezzel gondjaink, nameg a kényes helyzetekben a döntésekkel is, de jelenthetem, hogy most mindkét dolog jól működött! Jó lett az útvonal és tudtuk is tartani, kisebb-nagyobb elakadások tarkították csak utunkat (a nagyobb átvészeléséhez köszönet Csányi Zolinak! :), de be tudtuk hozni az időt és végül mindent megcsináltunk amit szerettünk volna és be is értünk időben.

Döntésekből kettő komolyabb kellett, kihagytunk egy Offroad Speciált mert egy nagyon hosszú dagonyán kellett volna átküzdenünk magunkat kétszer, de nem vállaltuk mert tuti volt az elakadás és úgy éreztünk nincs egy felesleges óránk erre... A másik esetben pedig egy messzi pontcsoportért nem mentünk el, mert nem ért nagyon sokat cserébe elég messze volt... Mind a kettő helyesnek bizonyult, és nem vesztettünk sokat, viszont csak így tudtuk hozni az időt...

Összességében nagyon jó pálya volt, soksok sárral és nagyon erős napsütéssel. Rettenetesen melegünk volt, közben pedig térdig gázoltunk a sárban meg a belvízben... kicsit ellentmondásos, de ettől volt olyan érdekes az egész! :)

Elsők tuti nem vagyunk részben mert nem találtuk el az autónk tömegét rendesen (megmérték, és ha eltaláltuk volna 50 kg-os szórással akkor járt volna a 10 pont), valamint volt megint egy úgynevezett Katlan OS, ahol időre kellett teljesíteni egy autocross pályát, pontot az első 10 leggyorsabb kap... Namost mi ugye lassúak vagyunk, de a legnagyobb gond az, hogy 200 pontot kap az első, 110-et a 10. autó és utána semmi... Szerintünk ez túl nagy előny a gyors kocsiknak, az elején arról volt szó, hogy nem számít a gyorsaság... Namindegy, reméljük bekerülünk a 10-be (nem volt ott mindenki mert csak 3 órát volt nyitva) így talán nem maradunk le annyira a többiektől.

Végsősoron nagyon jól éreztük magunkat, reméljük valahol elöl végeztünk ma, és holnap tudunk még javítani. Ma estére még fürdőzés és VB bronzmeccs nézés van betervezve. Elvileg lesznek eredmények még ma este, ha tudok még jelentkezem velük!

Puszi&Pacsi mindenkinek!

norbee 0 komment

Kommentek

Eddig még senki nem szólt hozzá.

A kommenteléshez be kell jelentkezned!