Nyílt levél a Magyar Kalandrally Bajnokság szervezőinek

2010. július 12. - 12:14

Sziasztok! 

Először is hadd gratuláljak a Bencééknek (Aquincum Racing) az első helyért, szép munka volt! :) Aztán itt szeretnék ugyancsak gratulálni az MKKVE Racing Team-nek is, szombaton és vasárnap is fej-fej mellett haladtunk a pontversenyben, jó kis küzdelem volt! :)  

Baromira élveztük az egész versenyt, a pénteki fürdőzéstől egészen a vasárnapi beérkezésig. Minden remek volt, az idő, a pálya, a feladatok, a TS-ek, az OS-ek (még ha párszor meg is gyűlt velük a bajunk... :) ), a helyi emberek, és utoljára de a legfontosabbként a szervezés. Maximálisan elégedettek vagyunk ezzel a részével. Úgy gondolom eddigi egyik legélvezetesebb versenyünk volt (ha nem a legjobb!!!). Saját eredményünkkel is elégedettek vagyunk, és itt arra gondolok, hogy amit elterveztünk, amit megoldottunk, mindkét nap végén úgy éreztük hogy sikerült kihozni magunkból a maximumot, vagy közel a maximumot, most ennyire futotta, de van még hova fejlődni! Ennyit erről. 

A helyzésünkkel már közel sem vagyok ilyen elégedett, és nem azért mert a 3. helyezésnek nem tudunk örülni, volt már ilyen kétszer, ha bebetonozzuk magunkat a dobogó harmadik fokára, az is valami! :) Vasárnap ugyanis kaptunk 50 pont levonást gyorshajtásért. (aki ismeri az autónkat: itt lehet röhögni!) Valójában ezzel sem lenne gond, mert a jogszerű büntetést ki kell szabni és pont. Úgy gondoljuk hogy ez nem volt jogszerű, és a kiértékelésnél nem a szabályzat illetve a szóbeli tájékoztatás alapján jártak el a szervezők. Az történt ugyanis, hogy egy rövid műutas szakaszon tény hogy túlléptük a sebességet, max 98 km/h-val haladtunk, ezt nem is vitatjuk. (saját track alapján) 

A szabályzat ide vágó része:

1. Sebességhatár be nem tartása 
A Magyar Kalandrally Bajnokság futamain fokozott figyelmet fordítunk a sebességkorlátozások betartására. A Safe-track egységen keresztül a szervezők folyamatosan nyomon követik az egyes résztvevők sebességét. Az adott szakaszon előírt sebességkorlát átlépéséért a mértéktől függően a következő büntetőpontok járnak:  
0% - 10 %-os átlagos túllépés esetén: 50 pont levonás  
10% - 20%-os átlagos túllépés esetén: 100 pont levonás  
20% - 30%-os átlagos túllépés esetén: 200 pont levonás  
Több mint 30%-os átlagos túllépés esetén: Napi összpontszám levonása 

Pontlevonások meghatározása: 
Az egyes szakaszokon a sebesség túllépések átlagolásra kerülnek. Amennyiben az adott sebesség zónában a mért átlagos sebességtúllépés értéke nagyobb mint nulla, az adott érték függvényében érvénybe lépnek a fenti pontlevonások. 
A több mint 30%-os átlagos sebességtúllépés esetén az ilyen mértékű szabálysértés az egész napi elért pontszám lenullázását jelenti.


Az első, sümegi verseny szombat reggeli eligazításán erről külön esett szó, amikor is a Pócsik Laci azt a példát hozta, hogy tegyük fel beesünk egy faluba 70-el, az még nem jelent automatikus büntetést, mert az adott szakaszon a sebesség átlagolásra kerül, ergo megállás, kanyarodás, lassítás az mind beleszámít az átlagba, ha ez 50 alatt marad, nincs büntetés. (javítsatok ki ha rosszul emlékszem!) 
Valaki fel is tette a kérdést, hogy amikor feladat van akkor úgyis megállunk, kiszállunk, akkor az is beleszámít az átlagba?, a válasz az volt hogy igen. Ezt mi akkor elraktároztuk, de miután az első két verseny alatt valójában nem volt szankcionálva a gyorshajtás, ennek működését nem láttuk éles helyzetben. Általában figyelünk is a gyorshajtásra, verseny közben faluban is inkább 48-al megyünk, nehogy baj legyen, se büntetőpontra nem hajtunk, se rendőrségi büntetésre. 
Amikor megkérdeztük, hogy ez hogy is jött össze, akkor kiderült hogy mi egy szakaszon Ecsegfalva elött 96-os átlagot mentünk. Ez így van, simán tudok a tracklogból is kiragadni egy olyan részletet ahol ennyivel mentünk, de nem gondoltuk hogy ez bármiféle problémát okozhat, a szakaszon ezáltal fél percen belüli "előnyre" tettünk szert (még beszéltük is a kocsiban hogy ez bőven belefér, ebből nem lesz gond). Ekkor jött a sokkoló válasz, hogy egy adott szakasz egy 9 másodperces intervallum (ami egyébként 3 db 3 másodperces mintavételezést jelent), és ezen a szakaszon kell a gyorshajtást vizsgálni. Kérdem én, ezt bárki a versenyzők közül hallotta már??? Itt térnék vissza a szabályzat ide tartozó részére, hol van az megírva hogy egy adott szakasz 9 másodperc hosszú? Miután olyan megfogalmazás van, hogy "adott szakaszon előírt sebességkorlát" ebből gondolom én - szerintem joggal - hogy szakasznak számít falu elejétől végéig, vagy falu végétől következő falu elejéig tartozó rész, illetve ha ezeket a szakaszokat valahol mondjuk sebesség korlátozó tábla megszakítja, akkor ott új szakasz kezdődik. (megj.: nem tudom melyik civil térképen vannak ezek feltüntetve?!) Olyan is felmerült, hogy egy feladat megtöri a szakaszt, és onnan új átlagolás kezdődik, habár ez sincs leírva sehol. (egyébként földúton hivatalosan 90 a max?) 
Jött a B felvonás, elkezdtük a szabályzatot szavanként boncolgatni, miszerint "Az egyes szakaszokon a sebesség túllépések átlagolásra kerülnek." Tehát, hiába megyek én 30-al 3 órán keresztül, ha utána van 3 db kiugró sebesség értékem, akkor azok átlaga alapján kapok büntetést. Nem minden sebesség érték átlagát vesszük, hanem csak a túllépéses értékeket. Ismét nem mindegy, mekkora egy szakasz. Élethelyzetben előfordulhat szerintem ilyen példa: 9 másodperces szakasz, három értéket veszünk 90-es max mellett, az első 85 a második 89 a harmadik 95, tehát a 95 átlaga 95, repül az 50 pont! vagy nem? 

Röviden visszatérve a mi példánkra: a 22-es pont után kiértünk egy műútra, onnan mentünk a 399-re (valami madár kellett a nagysárréten), majd Ecsegfalvára. Amit én elsőre szakasznak tekintenék, az a műútra kanyarodástól a falu tábláig szól (közben volt egy pont érintésünk), ezen a 9,4km-es szakaszon a teljes átlagunk 62km/h. 
Ha a pont megtöri a szakaszt, akkor az elötte részen 35km/h volt az átlagunk, az utána jövő részen kerek 80km/h. 
Ha a pont megtöri, és kihagyom azt amikor elindulunk, és 4-el gurulunk, akkor már veszedelmes 86-os átlag jön ki a 7,2 km-es szakaszra (a falu elötti lassítást már nem is vettem bele, ott 78-as a legkisebb értékünk) 
Ez utóbbi a legmagasabb átlag amit ki tudok hozni ha nem teremtek mesterségesen (vagy adhoc jelleggel) szakaszhatárokat. 

Erről a kérdésről az eredmények kifüggesztése után elég sokáig beszélgettünk, vitatkoztunk, próbáltuk megtalálni a megoldást, mert nem tartjuk fair-nek a dolgot! Se a szabályzat, se a szóbeli tájékoztatás (még ha az nem is ezen a hétvégén volt), nem erről szólt. Meg is kaptuk azt a választ, hogy "igazatok van, ezt át fogjuk írni", de erre a versenyre még nem az vonatkozik, tehát? "ezzel most nem tudunk mit csinálni" Oké, értjük mi hogy legközelebb nem így lesz, de nekünk ez most jelentett -50 pontot, és ahogy mondani szokták, kitörölhetem az igazammal... :( Itt ezen a ponton eléggé elszakadt a cérna, és nem is a helyezés miatt (habár az sem mindegy, hiszen ezt a játékot mégiscsak abban mérik), hanem az elv miatt, hogy mondjuk igazam van, de törődjek bele hogy így jártam. Ezt a részét semmiképpen nem tudom elfogadni! 

Elnézést azoktól akiktől nem köszöntünk el, de jobbnak láttuk eljönni, és itthon nyugodtan egy sörrel megnézni a döntőt. 

Nagyon köszönjük a Sandlandernek remek hétvégét, a társaság is remek volt, a hangulat is, meg összességében (majdnem) minden, de a gyorshajtások kiértékelése nálunk nem kapna rózsát, de még csak szamártöviskórót sem! 

A szabályzat ismételt elolvasása és elemzése részünkről még egy nagyobb nekirugaszkodást igényel, de mindenképpen meg fogjuk tenni, mert első átfutásra is több érdekes részt találtam, amelyek - a szabályok betartása mellett - új távlatokat nyitnak a versenyben. 

Lustee

norbee 0 komment

Kommentek

Eddig még senki nem szólt hozzá.

A kommenteléshez be kell jelentkezned!