Magyar Kalandrally Bajnokság - Túrkeve: vasárnapi fényképek, videók

2010. július 17. - 23:06

Sziasztok!

Felkerültek a túrkevei futam vasárnapi képei, megint van pár nagyon jól sikerült, például:

A Youtube csatornánkra feltöltöttünk több videót is a hétvégéről, és még lesz egy hosszabb válogatás is hamarosan. Nézegessétek gyakran, mert érdemes! :)

További újdonság, hogy a csatornát ezentúl a Galéria menüpontból is elérhetitek a Videók címszó alatt.

Még egy hét sem telt el a verseny óta, de a következő hétvégén ismét rajthoz állunk, ekkor rendezik meg ugyanis a már többször átrakott és módosított, legutolsó információink szerint Ibrány-ba tartó Hungarian Challenge futamot. Ebben a sorozatban vezetjük a bajnokságot, és szeretnénk megtartani, sőt megerősíteni első helyünket, így nem titkolt célunk, hogy győzni megyünk! :)

Egyenlőre nem tudni milyen idő várható a hétvégére, de bízunk a mostanihoz hasonló száraz meleg időjárásban. Sokkal kellemesebb így versenyezni, épp elég a tereppel és a feladatokkal megkűzdeni. Már a mostani versenyen is megtapasztaltuk, hogy ott ahol árvíz volt, még most is - 2 hét tikkasztó meleg és szárazság után is - komoly saras-belvizes területek találhatóak, így az sem kizárt, hogy lesznek meglepetések.

További részletekkel még jelentkezünk!

Lustee 0 komment

Kommentek

Eddig még senki nem szólt hozzá.

A kommenteléshez be kell jelentkezned!