Hungarian Challenge: Jótékonysági futam Ibrányba

2010. július 22. - 00:06

Sziasztok!

Ma megjöttek a várvavárt infók a hétvégi versennyel kapcsolatban. Ahogy sejtettük Budapest-Ibrány-Ibrány útvonalú futam lesz, tehát szombaton este mindjárt Ibrány a napi cél, majd vasárnap egy helyi körverseny napot tartunk. Ilyen még nem volt, de nincs későn elkezdeni: a szervezők minden futamon résztvevőt megajándékoznak egy emlék pólóval. Szép gesztus, az ilyet szeretjük! :) (persze nem újdonság, más szervezésű versenyeken már régebben is volt erre példa)

A hétvége időterve a következő:

Szombat

reggel 7-től adminisztráció a III. kerületi Stop Shop parkolójában
rajt 8:00-kor
a szintidő, és a várható táv ismeretlen

Vasárnap

rajt 8:30-kor
szintidő 3-4 óra (tehát várhatóan kora délután lesz eredményhírdetés)

Ha esetleg valaki úgy gondolja hogy meglátogatna minket Ibrányban szombat este, netán vasárnap kora délután, azt örömmel várjuk! (Korábbi évek tapasztalataira hagyatkozva, szerintem itt leszünk: N48 11.420 E21 44.109)

Lehet hogy az időjárás megint megviccel minket a hétvégére, na de ettől lesz izgalmas a verseny. Célunk természetesen az első hely! :)

A verseny alatt - mint mindig, most is - működni fog a nyomkövetésünk, így otthon a hűs szobából hideg sörrel a kézben is lehet nekünk drukkolni! :)

Magyar Kalandrally Bajnokság - Túrkeve: vasárnapi fényképek, videók

2010. július 17. - 23:06

Sziasztok!

Felkerültek a túrkevei futam vasárnapi képei, megint van pár nagyon jól sikerült, például:

A Youtube csatornánkra feltöltöttünk több videót is a hétvégéről, és még lesz egy hosszabb válogatás is hamarosan. Nézegessétek gyakran, mert érdemes! :)

További újdonság, hogy a csatornát ezentúl a Galéria menüpontból is elérhetitek a Videók címszó alatt.

Még egy hét sem telt el a verseny óta, de a következő hétvégén ismét rajthoz állunk, ekkor rendezik meg ugyanis a már többször átrakott és módosított, legutolsó információink szerint Ibrány-ba tartó Hungarian Challenge futamot. Ebben a sorozatban vezetjük a bajnokságot, és szeretnénk megtartani, sőt megerősíteni első helyünket, így nem titkolt célunk, hogy győzni megyünk! :)

Egyenlőre nem tudni milyen idő várható a hétvégére, de bízunk a mostanihoz hasonló száraz meleg időjárásban. Sokkal kellemesebb így versenyezni, épp elég a tereppel és a feladatokkal megkűzdeni. Már a mostani versenyen is megtapasztaltuk, hogy ott ahol árvíz volt, még most is - 2 hét tikkasztó meleg és szárazság után is - komoly saras-belvizes területek találhatóak, így az sem kizárt, hogy lesznek meglepetések.

További részletekkel még jelentkezünk!

A TúrkeveTV adásából :)

2010. július 16. - 12:36

Kedves Emberek!

A TúrkeveTV is tiszteletét tette a hétvégén a versenyen, mindenkit érdeklődve kérdeztek mindenről sokat forgattak terepen is és nagyon lelkesek voltak! A munkájuk gyümölcse két kisfilm, mely a teljes hétvégi programot lefedi. Akinek van kedve és ideje végignézni őket, betekintést nyerhet a Magyar Kalandrally Bajnokság "mindennapjaiba", megtudhatja, hogy  hogyan is néz ki egy ilyen hétvége, milyen a hangulata és hogy kik is játszák ezt valójában.

 

Fogyasszátok szeretettel! :)

 

Magyar Kalandrally Bajnokság (Túrkeve) 1. rész

Magyar Kalandrally Bajnokság (Túrkeve) 2. rész

MKB Túrkeve - szombati képek

2010. július 15. - 02:26

Sziasztok!

Felkerültek a túrkevei futam szombati képei. Hamarosan jönnek a vasárnapiak is, és lesznek érdekes videók is. Jó nézelődést! :) 

Az igazunkat megadták, mégis marad a 3. hely

2010. július 14. - 22:13

Sziasztok!

A Bamako fórumon hosszas vita alakult ki a csapatok között, a Magyar Kalandrally Bajnokság szervezői korrektül álltak hozzá a felmerülő kérdésekhez. Elismerték, hogy igazunk van, a jövőben beleírják a szabályzatba azt a verziót amit mi ismertünk, ennek ellenére nem adják vissza a levont 50 pontot mert végülis rá lehet húzni a jelenlegi szabályzatra a történteket, noha egyébként ők se úgy gondolták. A kisebbik rossz amit tehetnek, hogy nem borítják fel a sorrendet, amit értek én hogy gáz dolog, de így meg továbbra sem tartom korrektnek a dolgot velünk szemben. Elvből. De téma lezárva. Idézem az idevágó sorokat a szervezőség leveléből:

 

Sajnálatos tény, hogy alapvetően mi, szervezők hibáztunk, hiszen a GPS kontrollt biztosító partnerünk és köztünk meglévő alap megállapodás a szabályzat végleges megalkotásakor megváltozott.


A GPS kontroll az eredetileg tervezettnél szigorúbbá vált, mellyel mi magunk nem értünk egyet. Továbbra is hisszük, hogy az Magyar Kalandrally Bajnokság képes egy olyan játékos, taktikai és stratégiai nemes küzdelemként funkcionálni, amelyet mi magunk megálmodtunk.

 

Sebesség túllépés, átlagolás
2010 július 16-tól ebben a témakörben módosítunk a jelenleg érvényben lévő KB szabályrendszeren. A jövőben a sebességtúllépést az alábbiak szerint fogjuk szankcionálni:
A sebességtúllépés mindenkori adminisztratív alapja a Garmin-on futó Topoguide és Naviguide adatbázisa. Tehát az egyes sebességzónák a térképadatbázisában szereplő sebességzóna adatokkal egyeznek meg (lásd Túrkeve belterülete táblától tábláig). 
Azok a sebességkorlátozások (pl. belterületen belül 30 km / órás sebesség korlátozás), amelyek nem időszaki korlátozások, tehát a térképadatbázisban szerepelnek, szintén az értékelés részét képezik. Azok a sebességkorlátozások, amelyek ideiglenes jelleggel (pl. útfelbontás miatt) lettek kihelyezve, nem szerepelnek az adatbázisban, tehát nem értékelhetők. 
A mindenkori sebességzónának az átlagolásából kivesszük az állásidőket, így csak a mozgásban töltött idő és az alatt az idő alatt megtett út kerül értékelésre. Ezeket az adatokat az egyes zónán belül átlagoljuk, tehát, bár a KRESZ szerint nem legális, a versenyértékelése szempontjából indifferens a rövid idejű sebesség túllépés. Azonban nyilvánvaló módon ez versenyelőnyt nem jelent, hisz egyes zónán belül a mozgási sebesség átlaga nem haladhatja meg az adott útszakaszra előírt maximális haladási sebességet. 
Ez a szabályrendszer azonban lehetőséget teremt arra, hogy a rövid idejű taktikai, vagy vezetéstechnikai hibák ne befolyásolják az értékelés végkimenetelét, megőrizve a Kalandrally játékos és humánus filozófiáját.
A sebesség túllépés szankcionálása egyéb aspektusában nem változik. 
A lakott területen kívüli szilárd burkolattal nem rendelkező útszakaszokon a rendezők sebesség zónákat nem határoznak meg.

 

Túrkevei verseny beérkezési sorrendje
Hosszas gondolkozás után a lehetséges két rossz verzió közül, a kevésbé rossznak tűnőt választottuk. Nem változtatunk a túrkevei verseny végeredményén, hisz a kiértékelés az érvényes kalandrally szabályzat szerint történt. Mindazonáltal a rendszer hibáit látjuk, éppen ezért a fentiek értelmében, változtatunk ezen. 

 

A Magyar Kalandrally Bajnokság szervezőinek válasza a Snickers Team nyílt levelére

2010. július 12. - 12:28

Szia Lustee, 

Elnézéskéréssel tartozunk a hétvégén történtekért, előfordult sajnos az az eset, amikor a pokolba vezető utat jó szándékkal kövezték ki.

Az eredeti elképzelés szerint a sebesség zóna egy adott területre ill. útszakaszra vonatkozik pl. Sümeg teljes belterülete, helységtáblától helységtábláig vagy lakott területen kívül, szintén helységtáblától helységtábláig pl. Túrkeve és Mezőtúr között. Ezeken a szakaszokon a Garmin térképadatbázisában rögzített sebességzónákra hagyatkozik a rendszerünk, így ti is mi is ugyanabból az adatbázisból dolgozunk. Azokat az ideiglenes sebesség korlátozásokat, melyek pl. útfelbontás miatt lettek kijelölve, a Garmin adatbázisa nem tartalmazza, tehát mi sem szankcionáljuk. A mindenkori sebesség túllépés az egyes zónákon belül átlagolásra kerül, tehát Sümeg belterületére érkezve ha 50 helyett 70 km-es sebességgel haladtok, ezt a hibát korrigálni tudjátok a sebesség drasztikus csökkentésével a zóna végéig.

Mi sem vagyunk szentek, éppen ezért nem hiszünk abban, hogy a versenyzők nem hibázhatnak. A sebesség korlátozás betartásával célunk a baleset megelőzés, a kalandrally játékos, szórakoztató jellegének megőrzése, nem pedig a fölösleges fafejű, minden emberi értékrendet  nélkülöző szankcionálás.

Sajnos - saját hibánkból - ezen a hétvégén ez nem sikerült, nem megfelelően értékeltük ki a gyorshajtási adatokat, ezért tőletek is, és minden gyorshajtással szankcionált versenyzőtől elnézést kérünk.

Az eredmények újraértékelésén dolgozunk és a helyes beérkezési sorrendet legkésőbb július 14-én közzétesszük.

Mindig úgy állunk neki egy újabb forduló megszervezésének, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel próbáljunk tanulni mind mások, mind saját magunk hibáiból. A helyzetből adódó tanulságok levonása után még nagyobb erőforrásokat mozgósítunk majd a rendezvény tökéletes lebonyolítása érdekében.

Megértéseteket előre is köszönjük,

Pócsik László és a Sandlander csapata

(A tördelést és a kiemeléseket én csináltam, Lusti levelét az ezt megelőző bejegyzésben olvashatjátok. A levél és a válasz a Bamako fórumon jelent meg, az esetleges kommenteket is itt olvashatjátok: Bamako fórum ide vágó része. - norbee)

Nyílt levél a Magyar Kalandrally Bajnokság szervezőinek

2010. július 12. - 12:14

Sziasztok! 

Először is hadd gratuláljak a Bencééknek (Aquincum Racing) az első helyért, szép munka volt! :) Aztán itt szeretnék ugyancsak gratulálni az MKKVE Racing Team-nek is, szombaton és vasárnap is fej-fej mellett haladtunk a pontversenyben, jó kis küzdelem volt! :)  

Baromira élveztük az egész versenyt, a pénteki fürdőzéstől egészen a vasárnapi beérkezésig. Minden remek volt, az idő, a pálya, a feladatok, a TS-ek, az OS-ek (még ha párszor meg is gyűlt velük a bajunk... :) ), a helyi emberek, és utoljára de a legfontosabbként a szervezés. Maximálisan elégedettek vagyunk ezzel a részével. Úgy gondolom eddigi egyik legélvezetesebb versenyünk volt (ha nem a legjobb!!!). Saját eredményünkkel is elégedettek vagyunk, és itt arra gondolok, hogy amit elterveztünk, amit megoldottunk, mindkét nap végén úgy éreztük hogy sikerült kihozni magunkból a maximumot, vagy közel a maximumot, most ennyire futotta, de van még hova fejlődni! Ennyit erről. 

A helyzésünkkel már közel sem vagyok ilyen elégedett, és nem azért mert a 3. helyezésnek nem tudunk örülni, volt már ilyen kétszer, ha bebetonozzuk magunkat a dobogó harmadik fokára, az is valami! :) Vasárnap ugyanis kaptunk 50 pont levonást gyorshajtásért. (aki ismeri az autónkat: itt lehet röhögni!) Valójában ezzel sem lenne gond, mert a jogszerű büntetést ki kell szabni és pont. Úgy gondoljuk hogy ez nem volt jogszerű, és a kiértékelésnél nem a szabályzat illetve a szóbeli tájékoztatás alapján jártak el a szervezők. Az történt ugyanis, hogy egy rövid műutas szakaszon tény hogy túlléptük a sebességet, max 98 km/h-val haladtunk, ezt nem is vitatjuk. (saját track alapján) 

A szabályzat ide vágó része:

1. Sebességhatár be nem tartása 
A Magyar Kalandrally Bajnokság futamain fokozott figyelmet fordítunk a sebességkorlátozások betartására. A Safe-track egységen keresztül a szervezők folyamatosan nyomon követik az egyes résztvevők sebességét. Az adott szakaszon előírt sebességkorlát átlépéséért a mértéktől függően a következő büntetőpontok járnak:  
0% - 10 %-os átlagos túllépés esetén: 50 pont levonás  
10% - 20%-os átlagos túllépés esetén: 100 pont levonás  
20% - 30%-os átlagos túllépés esetén: 200 pont levonás  
Több mint 30%-os átlagos túllépés esetén: Napi összpontszám levonása 

Pontlevonások meghatározása: 
Az egyes szakaszokon a sebesség túllépések átlagolásra kerülnek. Amennyiben az adott sebesség zónában a mért átlagos sebességtúllépés értéke nagyobb mint nulla, az adott érték függvényében érvénybe lépnek a fenti pontlevonások. 
A több mint 30%-os átlagos sebességtúllépés esetén az ilyen mértékű szabálysértés az egész napi elért pontszám lenullázását jelenti.


Az első, sümegi verseny szombat reggeli eligazításán erről külön esett szó, amikor is a Pócsik Laci azt a példát hozta, hogy tegyük fel beesünk egy faluba 70-el, az még nem jelent automatikus büntetést, mert az adott szakaszon a sebesség átlagolásra kerül, ergo megállás, kanyarodás, lassítás az mind beleszámít az átlagba, ha ez 50 alatt marad, nincs büntetés. (javítsatok ki ha rosszul emlékszem!) 
Valaki fel is tette a kérdést, hogy amikor feladat van akkor úgyis megállunk, kiszállunk, akkor az is beleszámít az átlagba?, a válasz az volt hogy igen. Ezt mi akkor elraktároztuk, de miután az első két verseny alatt valójában nem volt szankcionálva a gyorshajtás, ennek működését nem láttuk éles helyzetben. Általában figyelünk is a gyorshajtásra, verseny közben faluban is inkább 48-al megyünk, nehogy baj legyen, se büntetőpontra nem hajtunk, se rendőrségi büntetésre. 
Amikor megkérdeztük, hogy ez hogy is jött össze, akkor kiderült hogy mi egy szakaszon Ecsegfalva elött 96-os átlagot mentünk. Ez így van, simán tudok a tracklogból is kiragadni egy olyan részletet ahol ennyivel mentünk, de nem gondoltuk hogy ez bármiféle problémát okozhat, a szakaszon ezáltal fél percen belüli "előnyre" tettünk szert (még beszéltük is a kocsiban hogy ez bőven belefér, ebből nem lesz gond). Ekkor jött a sokkoló válasz, hogy egy adott szakasz egy 9 másodperces intervallum (ami egyébként 3 db 3 másodperces mintavételezést jelent), és ezen a szakaszon kell a gyorshajtást vizsgálni. Kérdem én, ezt bárki a versenyzők közül hallotta már??? Itt térnék vissza a szabályzat ide tartozó részére, hol van az megírva hogy egy adott szakasz 9 másodperc hosszú? Miután olyan megfogalmazás van, hogy "adott szakaszon előírt sebességkorlát" ebből gondolom én - szerintem joggal - hogy szakasznak számít falu elejétől végéig, vagy falu végétől következő falu elejéig tartozó rész, illetve ha ezeket a szakaszokat valahol mondjuk sebesség korlátozó tábla megszakítja, akkor ott új szakasz kezdődik. (megj.: nem tudom melyik civil térképen vannak ezek feltüntetve?!) Olyan is felmerült, hogy egy feladat megtöri a szakaszt, és onnan új átlagolás kezdődik, habár ez sincs leírva sehol. (egyébként földúton hivatalosan 90 a max?) 
Jött a B felvonás, elkezdtük a szabályzatot szavanként boncolgatni, miszerint "Az egyes szakaszokon a sebesség túllépések átlagolásra kerülnek." Tehát, hiába megyek én 30-al 3 órán keresztül, ha utána van 3 db kiugró sebesség értékem, akkor azok átlaga alapján kapok büntetést. Nem minden sebesség érték átlagát vesszük, hanem csak a túllépéses értékeket. Ismét nem mindegy, mekkora egy szakasz. Élethelyzetben előfordulhat szerintem ilyen példa: 9 másodperces szakasz, három értéket veszünk 90-es max mellett, az első 85 a második 89 a harmadik 95, tehát a 95 átlaga 95, repül az 50 pont! vagy nem? 

Röviden visszatérve a mi példánkra: a 22-es pont után kiértünk egy műútra, onnan mentünk a 399-re (valami madár kellett a nagysárréten), majd Ecsegfalvára. Amit én elsőre szakasznak tekintenék, az a műútra kanyarodástól a falu tábláig szól (közben volt egy pont érintésünk), ezen a 9,4km-es szakaszon a teljes átlagunk 62km/h. 
Ha a pont megtöri a szakaszt, akkor az elötte részen 35km/h volt az átlagunk, az utána jövő részen kerek 80km/h. 
Ha a pont megtöri, és kihagyom azt amikor elindulunk, és 4-el gurulunk, akkor már veszedelmes 86-os átlag jön ki a 7,2 km-es szakaszra (a falu elötti lassítást már nem is vettem bele, ott 78-as a legkisebb értékünk) 
Ez utóbbi a legmagasabb átlag amit ki tudok hozni ha nem teremtek mesterségesen (vagy adhoc jelleggel) szakaszhatárokat. 

Erről a kérdésről az eredmények kifüggesztése után elég sokáig beszélgettünk, vitatkoztunk, próbáltuk megtalálni a megoldást, mert nem tartjuk fair-nek a dolgot! Se a szabályzat, se a szóbeli tájékoztatás (még ha az nem is ezen a hétvégén volt), nem erről szólt. Meg is kaptuk azt a választ, hogy "igazatok van, ezt át fogjuk írni", de erre a versenyre még nem az vonatkozik, tehát? "ezzel most nem tudunk mit csinálni" Oké, értjük mi hogy legközelebb nem így lesz, de nekünk ez most jelentett -50 pontot, és ahogy mondani szokták, kitörölhetem az igazammal... :( Itt ezen a ponton eléggé elszakadt a cérna, és nem is a helyezés miatt (habár az sem mindegy, hiszen ezt a játékot mégiscsak abban mérik), hanem az elv miatt, hogy mondjuk igazam van, de törődjek bele hogy így jártam. Ezt a részét semmiképpen nem tudom elfogadni! 

Elnézést azoktól akiktől nem köszöntünk el, de jobbnak láttuk eljönni, és itthon nyugodtan egy sörrel megnézni a döntőt. 

Nagyon köszönjük a Sandlandernek remek hétvégét, a társaság is remek volt, a hangulat is, meg összességében (majdnem) minden, de a gyorshajtások kiértékelése nálunk nem kapna rózsát, de még csak szamártöviskórót sem! 

A szabályzat ismételt elolvasása és elemzése részünkről még egy nagyobb nekirugaszkodást igényel, de mindenképpen meg fogjuk tenni, mert első átfutásra is több érdekes részt találtam, amelyek - a szabályok betartása mellett - új távlatokat nyitnak a versenyben. 

Lustee

MKB Túrkeve - A jól megszokott 3. helyen

2010. július 11. - 18:19

Sziasztok!

Megszületett a végeredmény, a Kalandrallykon már oly jól megszokott harmadik helyen végeztünk. Úgy néz ki, hogy nekünk bérelt helyünk van már a dobogó ezen fokán. Ezúttal a dolog pikantériája az, hogy csak 30 ponttal maradtunk le a második helyről, de úgy, hogy a mai napon kaptunk 50 pont levonást gyorshajtásért. A dolog ügy következett be, hogy a gyorshajtások értékelése köszönő viszonyban sincsen a szabályzatban leírtakkal és a szabályismertetőkön elhangzottakkal.

Úgy tudtuk ugyanis, hogy a sebességet az egyes sebességzónákban átlagolják és az átlag túllépése számít túllépésnek és így büntetendő cselekménynek. Ezért egy hosszabb aszfaltos összekötőn megengedtünk magunknak 96 km/órás sebességet hiszen a kanyarokban, a lassításoknál, a megállásoknál ezt bőven le dolgozzuk úgy is. Mint az kiderült ez végzetes hiba volt, mert az átlagolás nem a teljes szakaszon hanem minden 9 másodpercben történik, így a 96 sajnos túl soknak bizonyult.

Nem ez az első eset amikor finoman szólva sem egyértelmű a szabályzat és ilyenkor többnyire azt a választ kapjuk a szervezőktől, hogy igazatok van, de most nem tudunk mit csinálni, majd legközelebbre jobb lesz. Ez a harmadik verseny volt, kérdem én mikor lesz végre jó? A másik meg, hogy ha igazunk van és ezzel elbuktatnak minket egy helyezéssel akkor miért elfogadható válasz az, hogy most nem tudunk vele mit csinálni??

Természetesen vitáztunk velük most is, és most is ugyanazt kaptuk, de ezúttal nagyon nehezen nyeljük le. Kissé tehát beárnyékolta a hétvégét a legvége, de azért tényleg nagyon szuperül éreztük magunkat két napig a túrkevei pusztaságon és nagyon jót versenyeztünk.

3. helyezés tehát ismét és az összetett második is stabilan maradt ezzel.

Köszönjük a szurkolást mindenkinek!

MKB Túrkeve - 2. nap

2010. július 11. - 16:09

Kedves Mindenki! A mai napunk is szuperül tellt, nagyon nagyon jól éreztük magunkat ismét! Sikerült szintidőre beérnünk és ma is hoztuk a tervezett utat, kis módosítással ugyan, de ez nem is biztos, hogy hátrányára válik., hiszen elég sokmindent megcsináltunk így is... Nem tudjuk a többiek hogyan teljesítettek, de nekünk már így is megérte! :) Bízunk benne, hogy sikerül megőriznünk a második helyünket!

A mai nap egyik gyöngyszeme: hány disznó van a telepen?

Egy jó nagy telepet kell elképzelni körbe magas kerítéssel, a disznók egy csoportban hűsölnek a fák között a telep másik oldalán, lehetetlen megszámolni őket... Nem messze egy paraszt bácsi csak annyit válaszolt kérdésünkre, hogy "mög köll ötötni őket, oszt odagyünnek"! Hát jó, megtaláltuk az etetőt, beszórtuk a takarmányt, persze a disznókat mindez nem annyira érdekelte... nohát akkor kocsival át a túloldalra, persze gyalog lehet csak bevágni a kerítéshez, Lustiék ottmaradtak én visszamentem a takarmányoshoz. Ott is meg lehetett volna őket számolni ha nem félnek annyira tőlünk... A félelmüket azonban felülírta az éhségük és amikor én átértem és újra szórni kezdtem a kukoricát Lustiék elkeztek hangoskodni odaát és lőn, a desznyók már szaladtak is felém, és látva az eledelt már korántsem tűntem annyira félelmetesnek... És amikor esznek a közelemben már prímán meg lehet őket számolni... :)

Ilyen és ehhez hasonló nyalánkságok tarkították a napunkat, nagyon élveztük! Sütött a nap mi meg rohantunk a pusztában ezerrel pontról pontra, hogy minél több feladatot elérhessünk.

Eredmény kb egy óra múlva aztán iszkiri haza a VB döntőre. Jelentkezünk ha már tudunk valamit!

MKB Túrkeve - 1.nap, 2. helyezés!

2010. július 10. - 21:28

Nagyon szoros az élmezőny, hatalmas örömünkre sikerült elérnünk a 10. helyet a Katlanban így ma este az eddigi eredmények alapján a második helyen állunk! :)

Előttünk természetesen Bencéék, de csak 60 ponttal, ami kis szerencsével ledolgozható holnap, mögöttünk egy ismeretlen csapat holtversenyben, velünk egyenlő pontszámmal, amely csekély "különbséget" holnap kis balszerencsével elveszíthetjük... Szóval teljesen nyílt a küzdelem, de mi boldogok vagyunk és elégedettek a mai teljesítményünkkel!

Holnap is hasonló odaadással fogunk küzdeni, reméljük sikerrel járunk!

Most viszont rohanok vissza meccset nézni, hajrá Uruguay! :)