Versenyhírek, új képek

2010. június 8. - 23:32

Sziasztok! 

Első hírünk hogy teljessé vált a tatai Magyar Kalandrally Bajnokság galériája, ugyanis feltöltöttem a vasárnapi képeket is. A képeket is lehet ám kommentelni, próbáljátok ki! :)

A múlt héten kaptunk egy levelet a Hungarian Challenge sorozat szervezőitől, hogy a következő futam, a Budapest-Bázakerettye elmarad, illetve másik időpontban lesz megrendezve. Egyenlőre nem derült ki hogy mikor is lesz ez a másik, de reméljük hogy nem ütközik a Kalandrally futamaival, illetve mi is mindannyian rá fogunk érni. (az eseménynaptárban még mindig az eredeti időpontot láthatjátok, amint tudjuk az új időpontot, ott is módosítjuk)

Változások történtek a Magyar Kalandrally Bajnokság futamai kapcsán is. A következő verseny nem az előzetesen 24 órás viadalként meghírdetett lesz, hanem egy szokásos két napos, Túrkevén és környékén. Érdekessége ennek a futamnak, hogy már pénteken lesz esemény, ugyanis a túrkevei önkormányzatnak köszönhetően már péntek délutántól, hajnalig élvezhetjük a helyi termálfürdő vendégszeretetét. (Valószínüleg ebből azért nem lesz hajnalig tartó bulizás, elvégre másnap verseny van.)

A 24 órás Hungaroringről induló (talán ide is érkező) futam szeptember 4-5-én kerül megrendezésre, míg október 16-17-én Pusztavámra és környékére megyünk. Tatán hangot adtunk észrevételünknek, miszerint ha már kimegyünk Erdélybe hogy ott is kalandozzunk kicsit, akkor ne csak kettő napos futam legyen, mert "nem éri meg" a félnapos ki, majd félnapos visszautat. (a régebbi tervekben a Kolozsvárhoz közeli Tordaszentlászló szerepelt, ami Budapesttől kb. 400 km, szerintem 5-6 órás út) Szóval a jó hír, hogy ez most november 19-21-re van betervezve, félek akkor már hideg lesz. :(

De egyenlőre kár ennyire előre gondolkodni, novemberig még sok futam áll elöttünk mindkét sorozatban, először ezekre kell koncentrálni. Persze a sikerhez szükség van a jó szurkolókra is! :)

Lustee 2 komment

Kommentek

Zsófi - 2010. június 16. - 13:16
Srácok, ti sem tudtok még semmit a Bázakerettyéről? Amióta lefújták a belvíz miatt, azóta volt 2 hét aszály...

Lustee - 2010. június 16. - 23:25
Mesterien ráéreztél hogy mikor is kell erre visszatérni... :)



A kommenteléshez be kell jelentkezned!