Snickers® Team

DEPARTED: irány Marokkó!!! :-)

2010. január 18. - 23:14

Marokkó (hivatalos nevén Marokkói Királyság) egy arab állam Északnyugat-Afrikában. Az Atlanti-óceán partján fekszik, és a Gibraltári-szorostól kezdődően, a Földközi-tengerrel is határos. Szárazföldi szomszédjai, északon Spanyolország (Ceuta, Melilla), keleten Algéria, délen Nyugat-Szahara. Az ország neve Marrákes város nevéből ered.

Felszínét a fiatal Eurázsiai-hegységrendszerhez tartozó Atlasz vonulatai hálózzák be. Északon a Rif-hegység előterében termékeny parti síkság húzódik. A Rif-hegység dél felé a Szebu-medencére tekint. A 600-1300 m magas Marokkói-Mezetát keletről a Középső-, az ország legmagasabb csúcsát hordozó Magas- és az Antiatlasz vonulatai határolják. Hegyvonulatok dél-délkelet felé a Szahara felé lejtenek. Az ország legmagasabb hegye a Toubkal-hegy (4165 m).
A Földközi-tenger partján több öböl és fok található, míg az atlanti part kevésbé tagolt. Marokkótól északra húzódik a Gibraltári-szoros. Ennek forgalmát elvileg Marokkóból is lehet ellenőrizni, így e hely stratégiailag ma is jelentős.
A legjelentősebb folyók: Moulouya, Sebou, Rbia.
A tengerpart mediterrán éghajlatú. Az ország belseje felé haladva az éghajlat egyre szárazabb és szélsőségesebb. A Szahara éghajlata pedig sivatagi.
Marokkó élővilága változatos, különösen madárvilága nevezetes.
Nemzeti parkjai:
• Arganeraie Bioszféra Rezervátum - Az argan-fa csak Marokkóban él, de ott egyes vidékeken egész erdőt alkot. Ahol él, ott a helyi lakosság életében nagy szerepet tölt be. Terméséből sajtolt olaj a kozmetikai iparnak is alapanyaga. A bioszféra rezervátum így nem csak érintetlen területekre, hanem hagyományos életmódot folytató emberi településekre is kiterjed. A bioszféra rezervátumnak része
• Sous Massa Nemzeti Park az Atlanti-óceán partvidékén.
További nemzeti parkok:
• Tazekka Nemzeti Park az Atlasz-hegység közepén;
• Toubkal Nemzeti Park Marrakech közelében hagyományos életmódot folytató falvakkal;
• Talassemtane Nemzeti Park a Rif-hegységben;
• El Houceima Nemzeti Park a Földközi-tenger partján;
• Ifrane Nemzeti Park cédruserdő az Alpokban.

Története:
A mai Marokkó területe a neolitikum óta lakott. Akkoriban a vidék kevésbé volt száraz, mint manapság. Elterjedt elmélet szerint az amazigh nép (akiket szokás berbernek nevezni) érkeztével terjedt el a földművelés a régióban. Az ókorban a mai Marokkót Mauretania néven említették, ami nem keverendő össze a mai Mauritánia országgal.
A legnyugatibb arab ország, Marokkó története a közel ezer esztendős föníciai hódítással kezdődött. Az i. e. 12. században létesültek a nagy tengerparti városok (Tanger, Szalá, Casablanca). A föníciai fennhatóságnak a római légiók érkezése vetett véget, akik az i. sz. 42-ben a tengerparttól távol eső, belső területeket is meghódították. A vandálok uralma (429 – 534 után a terület a 6. században a Bizánci Birodalom része lett.
Középkori dinasztiák [szerkesztés]
A 7. században zajlott az iszlám gyors terjeszkedése. Észak-Afrika parti síkságát 670-ben érték el az első iszlám hódítók Uqba ibn Nafi parancsnoksága alatt. Ő a damaszkuszi Omajjád kalifák szolgálatában állt. Követeket küldött a mai Marokkó területére 683-ban. Ezek a követek támogatták a berberek asszimilációját, ami nagyjából egy évszázad alatt lezajlott. A berberek kis államokat, királyságokat alapítottak. Hosszú háborúskodás után Idrisz ibn Abdallah megalapította az arab idriszida dinasztiát és az ország lerázta magáról a távoli bagdadi abbaszida kalifák és az Andalúziában uralkodó Omajjád kalifák fennhatóságát. Az idriszidák fővárosa Fez volt, Marokkó kulturális központtá vált és jelentős regionális hatalommá.
Az idriszidák 11. századi bukása után az arab telepesek elvesztették politikai hatalmukat Marokkó térségében. Berber dinasztiák uralkodtak országszerte. Az almoravidák, az almohádok, a marinidák, végül a szaadita dinasztia uralma alatt Marokkó hatalmában volt Északnyugat-Afrika legnagyobb része, valamint az iszlám Hispania, más néven Andalúzia.
A 15. században kezdődött a spanyol és portugál hódítás, tengerparti településeket foglaltak el.
A szaaditák után az arab alavita dinasztia kezébe került fokozatosan a hatalom. Marokkónak szembe kellett néznie Spanyolország és a nyugat felé terjeszkedő Török Birodalom hódító törekvéseivel. Az alaviták sikeresen stabilizálták helyzetüket. Királyságuk kisebb volt elődeinél, de megőrizték gazdagságukat. 1684-ben visszafoglalták Tangert.
Marokkó volt az első ország, amely elismerte az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét 1777-ben. Az amerikai függetlenségi háború kezdetén az Atlanti-óceánon vitorlázó amerikai kereskedelmi hajók a barbár kalózok célpontjává váltak. Az amerikai követek ez ellen védelmet kértek az európai hatalmaktól, de nem kaptak. 1777. december 20-án III. Mohammed marokkói szultán rendelettel vette védelmébe az amerikai hajókat és garantálta biztonságos útjukat.
A marokkói-amerikai barátsági szerződés jelenleg az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi ilyen jellegű, megszakítás nélkül érvényben lévő szerződése. John Adams és Thomas Jefferson írta alá és 1786 óta egyfolytában hatályban van. Amikor az 1787-es alkotmány nyomán átszervezték az amerikai szövetségi kormányt, George Washington elnök levelet írt Szidi Mohamed szultánnak, ebben megerősítette a két ország kapcsolatait. Az Amerikai Egyesült Államok tangeri konzulátusa volt az amerikai kormány első külföldi tulajdona. Az épület jelenleg múzeum.
A napóleoni háborúk után az isztambuli török kormány egyre kevésbé volt képes kormányozni Egyiptomot és Észak-Afrikát. A helyi bejek kalózkodásba kezdtek, az iparosodó európai hatalmak gyarmatosítási kísérletei egyre fenyegetőbbek lettek. A Maghreb biztos gazdagsága vonzóbb volt, mint Afrika ismeretlen vidékei, és egyébként is stratégiai jelentősége volt a Földközi-tenger nyugati kijáratának. Franciaország már az 1830-as évek elejétől erős érdeklődést mutatott. 1904-ben Franciaország és Nagy-Britannia megállapodott a befolyási övezetek felosztásáról Marokkóban. A német válasz válságot okozott 1905-ben. Ezt az 1906-ban Spanyolországban, Algecirasban tartott konferencián oldották meg, ahol elismerték Franciaország különös érdekeit és előírták, hogy Franciaország és Spanyolország közösen lépjen fel Marokkóban. A második marokkói válságot a németek provokálták ki és növelte az európai hatalmak közötti feszültséget. Az 1912. március 30-án aláírt fezi szerződésben Marokkó Franciaország védnöksége lett. Egy hasonló szerződésben november 27-én Spanyolország lett Marokkó északi részének és déli szaharai övezetének védnöke. Tanger nemzetközi terület lett.
Az I. és a II. világháborúban is szolgáltak marokkói katonák (goumieres) a francia hadseregben. Voltak marokkói katonái a spanyol polgárháború idején a francoista hadseregnek is.
A francia részen 1926-ban kitört rif lázadást Pétain verte le.
A nacionalista politikai pártok a II. világháború után emelkedtek fel a francia védnökségekben. Marokkó függetlensége melletti érvelésüket az Atlanti Chartára alapozták. Ez egy közös amerikai-brit nyilatkozat volt, amely egyebek mellett elismerte a népek jogát, hogy megválasszák kormányukat. Az Isztiklal (Függetlenségi) Párt 1944-es kiáltványa a legkorábbi, nyilvános függetlenségi igény. Ez a párt nevelte ki fokozatosan a nacionalista mozgalom legtöbb vezetőjét. A franciák 1953-ban Madagaszkár szigetére száműzték V. Mohammed szultánt. Utódja a népszerűtlen Mohammed ben Aarafa lett, akinek uralmát alattvalói illegitimnek tekintették. A francia védnökséggel szemben aktív ellenállás bontakozott ki az ország minden vidékén. A legnevezetesebb Oujda esete, ahol a marokkóiak az utcán támadták meg a franciákat és más európaiakat. 1955. október 1-jén indultak meg az újonnan felállított "jais al-tahrir" (Felszabadítási Hadsereg) hadműveletei. Ez felállította Kairóban a "Comité de Libération du Maghreb Arabe" (Az Arab Maghreb Felszabadító Bizottsága) nevezetű szervezetet. Egyiptom részt vett a megszállás elleni mozgalomban. A Bizottság célja V. Mohammed király hazatérésének kikényszerítése volt, Algéria és Tunézia felszabadításával együtt. 1955-ben a franciák beleegyeztek V. Mohammed visszatérésébe és a következő év elején tárgyalások kezdődtek a marokkói függetlenségről.
1956. március 2-án Franciaország megállapodott a marokkói szultánnal a függetlenségről, majd április 7-én a spanyolok is lemondtak a védnökségről. Marokkó 1969 júniusában II. Hasszán alatt egységes független királysággá alakult az északi spanyol, a déli francia és Tanger nemzetközi fennhatóság alatt álló területek egyesítésével.
1975 óta megszállás alatt tartja a korábbi spanyol gyarmatot, Nyugat-Szaharát. 1984-ben kilépett az Afrikai Egységszervezetből (ma Afrikai Unió). Az 1990-es években végrehajtott politikai reformok nyomán 1997-ben kétkamarás parlamentet állítottak fel. Marokkó nem tagja a NATO-nak, de 2004. júniusában szövetségese lett az Amerikai Egyesült Államoknak. Ugyanakkor szabadkereskedelmi megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval.
A mai alkotmányt 1996-ban fogadták el. Ez kimondja, hogy Marokkó államformája alkotmányos, demokratikus és szociális monarchia.
A király az alkotmány szerint domináns szerepet tölt be. VI. Mohammed király az ország államfője. Ő nevezi ki az ország miniszterelnökét és ő oszlathatja fel a parlamentet. Új választásokat is ő írja ki. A hadsereg főparancsnoka is egyben.
A parlament az 1996-os reform után 2 kamarás lett. Az alsóház neve a népgyűlés, a felsőházé szenátus. 325 főből áll a népgyűlés, akiket 5 évre választanak. A népgyűlésben 30 nő is helyet foglal. A szenátus 270 főből áll. A szenátus a különböző helyi és regionális tanácsokból áll össze. A szenátus harmada 3 évre van megválasztva, tehát minden 3. évben újraválasztják a szenátus harmadát.

Marokkó 16 régióra oszlik, illetve ezeket leosztva 62 prefektúrára, provinciára. A törvényhozás 1997-ben a decentralizáció keretében 16 új régiót hozott létre (Nyugat-Szaharával együtt):
1. Chaouia-Ouardigha
2. Doukkala-Abda
3. Fès-Boulemane
4. Gharb-Chrarda-Béni Hssen
5. Grand Casablanca
6. Guelmim-Es Semara
7. Laâyoune-Boujdour-Sakia El Hamra
8. Marrakech-Tensift-El Haouz
9. Meknès-Tafilalet
10. Oriental
11. Oued Ed-Dahab-Lagouira
12. Rabat-Salé-Zemmour-Zaer
13. Souss-Massa-Draâ
14. Tadla-Azilal
15. Tangier-Tétouan
16. Taza-Al Hoceima-Taounate

Marokkó a negyedik legnépesebb arab állam Egyiptom, Szudán és Algéria után. Lakosságát nagyobb részt arabok (60%), berberek (40%) és az ők keverékei alkotják. A lakosság egy kis része még mindig nomád ill. félnomád életmódot él. Ők inkább berberek. A berberek főleg az ország déli területein élnek.
Mintegy 60 000 fő francia és spanyol származású tanár, mérnök, technikus él az országban. A lakosság egyenlőtlenül oszlik el az országban. A lakosság 2/3-a az ország északnyugati-északi részén él az Atlasz-hegység-től, ez a választó vonal, az alig lakott Szaharától (az ország 10%-a).

Casablanca a központja az üzleti életnek és az iparnak, jelentős kikötő is egyben. Rabat-ban székel a kormány. Tanger az átjáró Marokkóból Spanyolország-ba és ez a legjelentősebb kikötőváros is. Fez kulturális és vallási központ, a dominánsan „Berber” Marrakes a fő turisztikai központ.
Az ország hivatalos nyelve az arab. Az országban azonban több berber nyelvet is beszélnek: Tachelhit, Tamazight, Ghomara, Tarifit, Senhaja de Srair.

• Bár területének csak 20%-a áll művelés alatt, a mezőgazdaság máig fontos szerephez jut: a foglalkoztatottaknak 34%-ának nyújt megélhetést. Legfontosabb terményei a gabonanövények [búza, árpa] mellett a burgonya, cukorrépa valamint az exportorientált mediterrán mezőgazdaság termékei: zöldség és gyümölcsfélék paradicsom, dinnye, szőlő, datolya, olíva, narancs. Az export 36%-a mezőgazdasági cikkekből és halból származik.
• Állattenyésztésben (döntően extenzív pásztorkodás) a juh állományé a vezető szerep. Az ország 47%-án legeltetés folyik.
• Az ország a világ egyik legjelentősebb parafa exportőre.
• Földünk vezető foszfáttermelője, készletei a világ szükségleteit évszázadokra fedezni tudják. A foszfátbányászat állami tulajdonban van.
• Iparában a textilipar, vegyipar, élelmiszeripar, bőrgyártás, gépgyártás (összeszerelő-javító üzemek) játsszák a vezető szerepet. Hagyományos kéziparának termékei a kerámiák, gyapjúszőnyegek, réz- és fa-, valamint bőráruk.
• Az országban kb. 62 000 km a úthálózat, ebből a fele aszfaltozott. 400 km az autópályák hossza. A városok útjai zsúfoltak.
• A vasút hossza 1800 km. Több mint 1000 km villamosított. A vasútvonalak többsége az Atlanti-óceán mellett húzódik.
• Casablancán, Tangerben, Rabaton, Tétouanon, Al Hoceïmaban, Fezben, Oujdan, Marrakesben, Ouarzazateben, Essaouiran és Nadorban található nemzetközi reptér.
• Az iskolarendszer 3 lépcsőből áll: 5 éves alapképzés, aztán egy 4 éves alapfok, majd 3 éves felsőfok. Az országban Rabatban, Casablancan, Oujdan, Marrakesben és Fezben található egyetem.

Kulturális világöröksége:
Marokkó termékeny tája régóta különböző civilizációk harcának színtere. Mindegyiknek örököse a mai Marokkó. A gazdag múlt sokféle hagyatéka közül az UNESCO a következőket vette fel a világörökségek listájára:
• Fez medinája (óvárosa);
• Marrákes medinája;
• Ájt ben Haddu és Ksar erődvárosok;
• Meknesz történelmi város;
• Volubilis régészeti lelőhelye;
• Tetuán (korábban Titawin) medinája (óvárosa);
• Esz-Szavíra (korábban Mogador) medinája;
• Mazagan (el-Dzsadída) portugál városa.

Ünnepeik:
• Július 30.: a király trónfoglalása
• január 1.: újév
• március 2.: függetlenség napja
• május 1.: a munka ünnepe
• május 23.: a nemzet napja
• július 9.
• július 13. VI. Mohammed megkoronázása
• augusztus 14.
• augusztus 20. a király születésnapja
 

Kinga 1 komment

Oszd meg!